citrom, a méz, a fahéj és a fokhagyma – megfázásra

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, a citrom, a méz, a fahéj és a fokhagyma amilyen egyszerűen beszerezhető dolgok, olyan fantasztikus segítségnek bizonyulnak, ha valaki megfázott a családban. Kisgyerekeknek, felnőtteknek, időseknek egyaránt adható bármelyik, a garanciájuk pedig, hogy nagyanyáink is, sőt még az ő felmenőik is ismerték és alkalmazták ezeket megfázás ellen.

http://femina.hu/gyerek/megfazas-elleni-keverek/

Kedves Oktatási Hivatal!

A magyar oktatás úgy, ahogy van, rohad. Elavult, működésképtelen, eredménytelen, mindenki utálja, a tanár és a diák is. Állítólag megy bele pénz, de minek? Egy rothadó, penészes, düledező házat próbálunk újra és újra felújítani esztétikailag. Újrafestjük, lambériát rakunk, újraparkettázzuk, miközben tudjuk, hogy nem alkalmas arra, hogy benne éljünk. Ugyanez az oktatásügy. Új számítógépeket pályáznak meg az iskolák, projektorokat, kirándulásokat, hogy jobb körülmények között nevelhessünk olyan embereket, akik 18 évesen – ha megfelelően abszolválták az iskola követelményeit – további tanulmányoktól, szakmától, érdeklődési körtől, munkától függetlenül tudni fog mindent a csíkosfejű nádiposzátáról, Kézai Simon munkásságáról, és arról, hogy a paralelogramma szomszédos szögei 180 °-ra egészítik ki egymást. Tény, hogy egy művelt embernek nem árt, ha tud ilyeneket, de az is tény, hogy a műveltség legalapvetőbb szintje nem ez.

Nézzük csak meg a másik oldalt.

Mit nem tud egy 18 éves gyerek, érettségi után? Leginkább semmi olyat, ami hasznosítható lenne ahhoz, hogy felnőttként helyt tudjon állni az életben a realitás talaján. Gondolunk itt például arra, hogy fogalma nincs, hogyan szavazzon, mire szavazzon, miről szavazzon, és úgy általában, miért is szavazzon egyáltalán. Asszociálni csak az interneten és tévében zajló mocskolódó propaganda hírekből hallottakkal tud, aminek következménye az lesz, hogy a baloldalról maximum annyit tud, hogy kommunisták, a jobboldalról meg annyit, hogy jobbik és nácik, a liberálisok meg azok, akik azt akarják, hogy a világon mindenki buzi legyen. De nem csak ez probléma. Semmit nem tanulunk a minket körülvevő világról. Szociológiailag 12-13 éves holland gyerekek képzettebbek, mint huszonéves magyar felnőttek. Megtanuljuk matekórán, hogy mi a kamatos kamat, de hogy hogyan és miért vegyünk vagy ne vegyünk fel hitelt, milyen kondíciók mentén, azt nem. Megtanuljuk töriórán Károly Róbert pápai tizedjét, de hogy hogyan tölts ki egy adóbevallást, azt nem. Megtanuljuk, hogy Magyarország partjait egykor három tenger mosta (sosem mosta, de ne menjünk bele), de a délszláv háborúról és annak mai napig ható következményeiről szó sem esik. Nem tudjuk, milyen célok és okok mentén alakult a Fidesz, az SZDSZ, vagy ki volt Szűrös Mátyás, de azt igen, hogy Klebelsberg Kuno ki volt. Akkor is, ha autószerelők akarunk lenni, és 18 éves korunkig heti négy matekóránk van akkor is, ha történészek akarunk lenni, és az énektanár minden énekórán megfenyeget valakit azzal, hogy megbuktatja érettségi évben, ha nem hajlandó komolyan venni az ő tantárgyát.

De ez csak az egyik probléma. A másik az a tanulás módja.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy akárhogyan is látja az ezért felelős miniszter, bármilyen kutatások bármilyen eredményt hoznak ki, ezek diákok szavai. És nem annak az 5%-nyi diáknak, akik a leginkább sikerült elsajátítani az iskolarendszer faszságait, hanem a többi 95%-é.

A gyerekek nem szeretnek tanulni. Legalábbis így nem. Nem szeretnek memoritereket tanulni, nem szeretnek évszámokat bemagolni, nem szeretik azt, hogy vereseket kell első betűtől az utolsóig megtanulni, és szóról szóra be kell magolniuk, hogy mit jelent ez, mire is gondolt a költő. Később pedig nem szeretik, hogy az van tőlük kérve, hogy ne gondolkodjanak. Nem szeretik, ha hülyének vannak nézve. Nem szeretjük, hogy kimondottan nem szeretné a rendszer, hogy elmondjam, mit mond nekem ez a vers, milyen érzéseket kelt bennem, és milyen gondolataim vannak vele kapcsolatban. Nem szeretjük, hogy egyáltalán nem akarják megértetni velünk azt, hogy milyen ember is volt József Attila, csak azt, hogy fogadjuk el, hogy elbaszta a vonat, és „Mama”. Utáljuk, hogy anélkül kell Petőfi Sándort értelmeznünk, hogy megtudnánk, milyen karaktere volt, és mit jelentett ez a romantika korában, és milyen út vezetett a romantikától Sztálinig és Polpotig, mert bizony van ilyen út. És nem szeretjük, hogy bár minden álmom az, hogy informatikus legyek, addig csesztetnek, és vesztegetik az időmet, amíg meg nem tanulom az Ómagyar Mária-siralmat, vagy álmaim netovábbja lenne, ha történész lehetnék, de sajnos nem lehetek az, amíg nem sikerül abszolválni a gömb térfogatának kiszámítását.

Ne akarjuk félremagyarázni, amit írtam, nem az alapvető tudnivalókról beszéltem. Nyilván, minden gyereknek legyen egy ALAPVETŐ tudásbázis, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán fogalma legyen arról, hogy miben tehetséges, de nem gondolom, hogy célravezető lenne a „mindenki tudjon mindent” elv. És TUDOM, hogy nem is eredményes. Miért? Nézzünk végig a magyar 18 éveseken. Aki szakmunkás iskolába jár, annak 98%-a azért jár oda, mert nem vették fel máshova. Nem azért tanul hegesztőnek, mert tehetséges benne, ezt szeretné csinálni, és megvan hozzá a kellő minőségű szakoktatás, hanem azért, mert „oda szarabb jegyekkel is be lehet kerülni, és anyámék addig is kapják a családi pótlékot, de valószínűleg gyárban fogok dolgozni”.

Ez a sokadik nagyon nagy bűne a magyar oktatási rendszernek. A szakmunkások degradálása. A köznyelvben az, hogy valaki szakmunkás, az a tanulatlan, képzetlen, buta ember szinonimája lett, miközben ez egyáltalán nem szükségszerűen igaz. Rengeteg történész van, aki az összes esze ellenére sem tudná soha megtanulni azt, amit egy képzett hegesztő meg tud csinálni. És nem azért, mert a hegesztő okosabb, hanem mert rohadtul más terület a kettő, és nem, nem minden szakma bugyuta, amihez a két kezünket is használni kell, ahogyan nem mondhatjuk azt sem, hogy nem dolgozik az, aki szellemi munkát végez. A kettő közötti átjárhatóságra a legjobb példa az egészségügy. Egy professzorra mondhatjuk azt, hogy „munkásember”? Nem szokás, ugye? És azt, hogy szellemi munkát végez? Azt sem. Állt már végig valaki egy nyolc órán át tartó műtétet? Amikor a kezeid között nem egy legyártandó termék, vagy egy megírandó cikk van, hanem egy konkrét emberi élet sorsa? Melyik attribútum a fontosabb? Hogy a kellő tárgyi tudás, tehetség, és szorgalom meglegyen ahhoz, hogy a műtétet meg tudja csinálni, vagy nyolc órán keresztül bírni fizikailag ezt, a kellő koncentráltsággal. Erről beszélek. A szakmunka és a szellemi munka nem alá-fölérendeltségi viszonyban van egymással, hanem ugyanannak a fának több, szerteágazó lombjáról kellene beszélnünk.

Mindent összevetve, elképesztően rossz végignézni, ahogy országok, amiken egykor nevettünk, olyan sebességgel hagynak le minket, hogy észre sem vesszük, hogy elmentek mellettünk, és az oktatás egyszerűen nem hajlandó ezt figyelembe venni. A tanárok a hibásak? A minisztérium? A nép? Nem tudom. Minden esetre jó lenne, nagyon, nagyon jó lenne, ha nem csak sopánkodnánk, hogy nem működik az ország, hanem észrevennénk, hogy nem is fog, amíg nem jövünk rá, hogy nem lesz valaki alkalmasabb alkoholfogyasztásra és cigizésre attól, hogy a 18. életévét betöltötte. Viszont sokkal eredményesebb lenne, ha mire eléri azt a kort, valóban olyan mértékben lenne képes kézben tartani az életét, mint egy felnőtt. Ehhez jelenleg az oktatási rendszer szinte semennyit sem tesz hozzá, viszont frusztrál, irreális terheket rak azokra a gyerekekre, akik hajlandóak felvenni a terhet, aki pedig nem hajlandó, azt hagyja elkallódni, és tudatosan asszisztál ahhoz, hogy emberek milliói közelébe se kerüljenek soha az öngondoskodásnak, és tudatosan szoktatja le őket a gondolkodásról és a kreativitásról. Mindemellett gondoskodik arról, hogy emberek milliói soha ne dolgozhassanak abban a szakmában, amiben igazán tehetségesek.

Hogy helyrehozzuk, talán az alapokig kell visszatekintenünk, és fel kell magunknak tenni a kérdést: Mi is a célunk az oktatással?

http://becstelenmajom.blog.hu/2017/09/19/minden-ami-miatt-a-gyereked-utal-iskolaba-jarni

*********************************************
Kedves Oktatási Hivatal!
Utálom az egészet amit maguk művelnek! Gyerek vagyok, fél 6-kor kelek napi 8 órám van, vidéken élek, a legkorábbi időpont mikor 8 órával hazaérek a fél 5, ahogy sok más ezer társamnak akiknek elegük van szintén!
Szóval fél 5kor hazaérek, mire “ebédelek” 5 óra. A tanáraimtól folyton azt hallom : csak 1 órát kell szánnod a tantárgyamra.
Ó, hát az remek ! 1 óra az nem sok.NEM LENNE SOK.Nem lenne sok, ha nem napi 8 órám lenne, azaz tanuljak napi 8 órát mert minden tantárgyra elég 1 óra.
Én a tanárokat nem hibáztatom, sőt sajnálom Önöket amiatt amit velünk és Önökkel tesznek.
Na vegyük hogy kene tortennie a napomnak hogy az elvarasokat teljesitsem:
Szóval neki állok ötkor tanulni, lassan már este van és én csak most értem haza..tanulok 8 órát, azt jelenti végzek hajnali 1 körül..na jó, vegyük azt hogy nem kell minden órára készülni mert lesz tesi is, lesz valami könnyebb óra amin most nem várható számonkérés. Szóval tanulok 5 és fél órát például. Márfél 10 van. Mit tudok csinálni fél tízkor? Semmit. Sportolhatok? Találkozhatom a barátaimmal? Játszhatok a házi állatommal,akiért felelősséggel tartozom? Nem. A napom ugyanaz minden egyes nap. Minden egyes nap egy borzasztó körforgás. Maximum 5-6 óra alvás, majd az egésznapos robot érzet. Mert robot vagyok. Mert azt akarnak belőlem csinálni. Mert nincs gyerekkorom…mert nem tudok szórakozni. Mert ezer millió dolgot megtanulok amire sosem lesz szükségem, ami hazugság! A honfoglalás? Egy kitaláció. Alig vannak kézzel fogható források. Homály az egész és egy képzeletszülte mese. A kovalens kötés, ó mily szép dolog meg mellette 100 haszontalan nehéz tananyaggal, amelyekre az életben nem lesz szükségem, de ha rossz jegyet kapok az egész életem befolyásolja.
Egy dologban biztos vagyok, az én gyerekeim messziről elfogják kerülni a magyar oktatást! Az én gyermekeim tanulni fognak, tanulni fognak embernek lenni, őszintének, szeretetteljesnek és BOLDOGNAK! Az én gyermekem ha hazaér majd az iskolából legkésőbb fél 2kor akkor játszani fog, majd az összes tantárgyra összesen tanulunk másfél órát, majd játszhat vagy pihenhet megint! Az én gyermekem olyan országba fog felnőtté válni, ahol megtanul BOLDOG lenni és lesz gyerekkora!
Sajnálom a pedagógusokat, rengeteg velünk a probléma,kialvatlanok,leterheltek vagyunk,Maguk is fáradtak, Maguknak is elegük van. Nem normális, hogy egy tanárnak több időt kell tölteni mások gyerekeivel mint a sajátjaikkal, és nem normális hogy több időt töltünk tanárainkkal,mint a szüleinkkel tudunk.
Én szeretnék sportolni..szeretnék..szeretnék boldog lenni . És akkor lehet hisztizni,az országok közötti felméréseken kicsi országunk miért az utolsó helyeken szerepel tanulmányi átlagunkkal.VALAKI ÉBRESSZE FEL AZ ODAFENT ALVÓ EMBEREKET,MERT RÉMÁLMUK VAN,AMI VELÜNK TÖRTÉNIK.

forrás: https://www.facebook.com/emcii.kettospontdee/posts/1840059019367463