Futás info

Elfutott a korosztályos bajnok – Ötvös Ferenc (1927-2015)

88 megélt évéből az utolsó 30 futással telt, elég későn, 56 évesen kezdett egyáltalán neki. Eredeti szakmája festő-mázoló volt, később raktárosként dolgozott.
Fiatalon egyáltalán nem sportolt, ötven éves kora elmúltával érszűkülettel bajlódott, és akkor úgy határozott, meggyógyítja saját magát. Valahol olvasott egy természetes csodaszerről, és kipróbálta az almaecetes, mézes keveréket, és emellett elkezdett futni. Néhány száz métertől egy év alatt jutott el a maratonig.
1984-ben 3 óra 3 perccel debütált a maratoni távon, majd rendszeresen futotta a 42 kilométert. Még hatvanegy évesen is gyorsult, élete legjobb, 2:41-es idejére a sokkal fiatalabbak is büszkék lennének. A maratonnál hosszabb távokon is gyors maradt, a veitsch-i hegyimaraton 54 kilométerét korosztályában senki sem futotta gyorsabban, és valószínűleg sokáig nem is fogja!
Félszáz maratonja mellett legalább ugyanannyi országos bajnokságot is nyert más távokon, sőt külföldön is sorra verte kortársait. Az 1990-es Berlin Maratonon a 60-65 éves 344 résztvevő közül – nem tévedés, ennyien voltak a Senior IV-es kategóriában! – 3 órás idejével lett első.
Jó eredményeit akaraterejének és szorgalmának köszönhette, jó egészségét pedig különleges étrendjének. Elsősorban müzlit evett, állati eredetű táplálékot szinte egyáltalán nem fogyasztott, kivéve friss, valódi tejet. Hetvenhét évesen még mindig négy óra alatt tudta le a maratont, és nyolcvan évesen 4:40:46-os idejével megdöntötte Monori-Kovács Jenő 4:49-es korosztályos rekordját.

https://www.futanet.hu/cikk/elfutott-a-korosztalyos-bajnok-otvos-ferenc-1927-2015

A GUMICSIZMÁS FUTÓ MEGALÁZTA A PROFIKAT, AMIKOR BIRKÁK HELYETT EMBEREKKEL VERSENYZETT
https://divany.hu/vilagom/gumicsizmas-futo/

Cliff Young

Futócipőben a testi-lelki harmóniáért https://7koznapi.blog.hu/2019/01/02/futocipoben_a_testi-lelki_harmoniart

A Megrendelő

Nem hozott specifikációt a programról.
1 hét múlva kell neki az egész.
Lehetőleg olcsón.

A másik programozóval félszavakból is
megértették egymást.
Sőt a gondolataiban is
olvasott.

Mondtam ez így nehéz.
Rövid az idő.

Elment. Mondta,
megkeresi a másik programozót.
A program azóta sem
készült el.

szabadúszó info

SOSEM LESZEL KÉSZ A SZABADÚSZÁSRA: https://y2ycoaching.blog.hu/2019/02/22/sosem_leszel_kesz_a_szabaduszasra

Te szabadúszó vagy, neked van erre időd!” – 3 tévedés a szabadúszó munkájáról : https://itkocsma.blog.hu/2018/12/12/_te_szabaduszo_vagy_neked_van_erre_idod_3_tevedes_a_szabaduszo_munkajarol#more14473746

Veszélyek, amikre figyelj, ha szabadúszót alkalmazol! https://itkocsma.blog.hu/2018/03/30/3_veszely_amire_figyelj_ha_szabaduszot_alkalmazol

“A legfontosabb: Szabadúszóként soha ne köss olyan szerződést amiben nincs meghatározva az utolsó szögig, az utolsó képernyőképig minden ami a projetchez kell. A magyarországi megrendelők előszeretettel alkalmazzák a “még ezt a picit”, a “csak még ezt is”, az “ez csak öt perc, legyen benne” és a többi, a végtelenségig sorolható általuk kidolgozott lehúzási és átbaszási formulákat amitől a két hetes munka lazán elcsúszik néhány hónapra, oszt még az is jó ha a teljes összeget kifizetik és nem kötnek bele mindenbe, hogy “de ez nem erről szólt”.