Miért kellett Szilvásváradot tönkretenni egy értelmetlen építkezéssel?

Gyönyörű tájban egy csöndes kis falu. Jó kirándulási lehetőségek.

Miért kellett egy 6 000 férőhelyes stadiont építeni egy nehezen megközelíthető helyre, ami durván rombolja a tájat?

Egy újabb felesleges építkezés egy szegény országban. Pontosabban az uralkodó osztálynak egy újabb szórakozási lehetősége lesz.

forrás

Zsiráf szívás

Hogy alszanak a zsiráfok?:
A lényeg, hogy nem nyújtott nyakkal fekszenek a földön, hanem így.

forrás

Nem megyek el szavazni

Nem megyek el szavazni (ahogy jelen állás szerint a választópolgárok uszkve 40%). Ez esetben a Fideszre szavazok. Márpedig én azért nem megyek el szavazni, mert nem a Fideszt akarom – ugyanis jelenleg a Fidesz szavazóbázisa az egyetlen fix tábor, ők pontosan tudják, hogy hova kell tenniük az X-et, és felemelik a feneküket és elsétálnak a fülkéhez és be is húzzák az X-et. Aki nem megy el szavazni, az pedig azért nem megy el, mert fogalma sincs, kire is szavazhatna. De mivel nem megy el szavazni, ezért egyetlen ellenzéki párt sem kapja meg az esélyt arra, hogy 10-15%-nál több szavazatot zsebeljen be (de mint tudjuk, minél több a párt, annál kevesebb a %).

komment:
Én nem szeretnhém a fideszt hatalomban tartani, de józan megfontolások alapján rájuk kell szavaznom.
Nem vezetted le, hogy mi következne, ha a fidesz NEM nyerne a választáson!
Hadd emlékeztesselek 2002 -re, amikor elvesztették a választást. Az utána történt jobboldali események ( “erzsébet -hídi csata” ) megmutatták, előrejelezték akár még 2006 -ot is!
A baloldalnak nincs tere ( rendőrség, ügyészség, egyéb állami szervek ) egy polgárháború letörésére, pedig az következne. Ráadásul úgy, hogy a bebetonozott fideszközeli szervek nem lennének érdekeltek az utcai, akár fegyveres harcok megszüntetésében, a következő kormányt akadályoznák, annak nem lenne mozgástere. A fidesz birodalom pillanatok alatt válságot idézne elő, (pénzük, emberük, befolyásuk bőven sok hozzá ) és bebiztosítanának maguknak még legalább 12 év kormányzást.

forrás

30%-os támogatottsággal kétharmados többséget lehet szerezni.

2010-ben választási csalás történt?

Ugyanis akkor listaáron 1 milliárdot kellett volna adnia a Fidesznek azokért a plakáthelyekért, amelyekért végül csak 23 milliót fizetett ki.
Tehát a Fidesz 2010-ben a többi párthoz képest óriási versenyelőnnyel jutott, bőven áron alul plakáthelyekhez az oligarchájától.

forrás

segglyuk van a szája helyén

Sok seggfej van.

EAT MY SHIT from Eduardo Casanova on Vimeo.

Eduardu Casanova spanyol filmrendező készítette még 2015-ben ezt a kisfilmet és aratott nem annyira egyértelmű sikereket vele különböző fesztiválokon. A címe meglehetősen klikkékony: Eat My Shit. Na hát nagyjából ebben a szellemben is zajlik ez a három és fél perc, főszerepben a lánnyal, akinek letiltotta a szelfijét az Instagram explicit szexuális tartalom miatt. Tudniillik egy segglyuk van a szája helyén.

forrás

Szigeten voltatok?

A Szigeten ismerkedtünk össze, hülye.

Évről évre hamarabb kezdődik a Sziget.

Én most is a Szigeten vagyok.

Pár mai arccal megcsinálnán, hogy kikúrnám őket egy szál faszban a rétre egy bottal, hogy akkor ennyi oldd meg.