Észak-Korea felrobbantott egy hidrogénbombát, II. Országos sírásó verseny Gyulán

Sikeresen hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre Észak-Korea. A rengés annyira erős volt, hogy még Magyarországon is mérték.
Kim Dzsongun nyilatkozatában elmondta, hogy a hidrogénbomba minden alkatrészét az országban állították elő, ezért Észak-Korea annyit gyárthat belőle, amennyit csak akar, erejét néhány tíztől néhány száz kilotonnáig tudja változtatni, és nagy magasságban is képes robbanni.

Idén Gyulán rendezték meg a II. Országos sírásó versenyt. Itt a versenyzőknek időre kellett egy 80 centiméter széles, 200 centiméter hosszú és 160 centiméter mély sírhelyet kiásniuk, majd visszahantolniuk. Ezenkívül az értékelésnél még azt is nézték, hogy milyen a kivitelezés minősége, a sírásók megjelenése, de még azt is, hogy hány centire van a kihantolt föld a sírhoz képest.

Források:
itt,
és itt