Film: A rajzoló

Tamás rendkívüli tehetség, kiválóan rajzol. Hosszú évek óta fantomrajzokat készít a rendőrségen. Nap mint nap áldozatokkal beszélget, és a megfélemlített, elkeseredett emberek elbeszélései alapján próbálja megrajzolni az elkövető portréját. Sokszor nem is eredménytelenül, sokat segít kollégáinak. Legnehezebb dolga talán az erőszakot elszenvedő nőkkel van. A félelem és a szégyenérzet következtében alig emlékeznek valamire, akaratlanul a tudat mélyére rejtik a megtörténteket. Tamás nagy türelemmel, empátiával próbálja felszínre hozni az emlékképeket, hogy minél tökéletesebben papírra vigye az elkövető vonásait. Az utóbbi időben több nő kerül a rendőrségre, akiket brutálisan megvert és megerőszakolt egy szadista elkövető. Tamás rajztömbjében minden beszélgetés után egyre tökéletesebb lesz az erőszaktevő képe. De vajon képes a rajzok segítségével felgöngyölíteni az ügyet?

Film: Intim fejlövés

Négy férfi ugyanazon az estén, ugyanabban a night klubban köt ki. A történeteknek a szex áll a középpontjában. Szajki Péter rendező a legjobb elsőfilmes díját kapta érte 2009-ben.

Film: Egyetleneim

Ne egy hagyományos csajozós filmet várjunk kanos pasikkal az ibizai tengerparton. Ez a film két történet, és mindkettőben Én (Kovács Krisztián) a főhős, de az egyik szálban Én tébolyodottan csajozik, ámokfut a városban, megveri a portás, ezeken lehet röhögni, a másik szálban pedig Én és Judit (Tóth Orsi) párkapcsolati drámáznak, ezen nem lehet röhögni. A kubistaszerű filmet Nemes Gyula rendezte.

Az Index távozásához – Punk metód: Nem tetszik a Népszava? Készíts saját újságot, fanzint – Do it yourself – hajrá Genyó Szívó Disztroly stílus

Genyó Szívó Disztroly: http://epa.oszk.hu/01500/01553/00004/pdf/genyo-szivo-disztroly_04.pdf

https://fanzine.blog.hu/

Ma már vannak fejlettebb technikák: Készíts saját blogot. A Google, … magyar ingyenes blogoknál beleszólhatnak a tartalomba. Vannak olcsó tárhelyek, rakj fel rá egy WordPress-t.
https://hu.wordpress.org/download/
Ragassz, csináld magad.

Külföldi példa: SNIFFIN’ GLUE And Other Rock’n’Roll Habits

https://antiq.benjamins.com/part/18504
Very good set of this rare UK Punk zine. Founded by Mark Perry, and aided by friends Danny Baker and Steve Micalef, Sniffin’ glue was an alternative voice to the mainstream music papers, covering the punk music scene at a time when little else was available, running to a total of 12 issues. – No. 3. London, September 1976. 10 xeroxed sheets, printed on rectos, brass staple in left upper corner, excellent condition with only some trivial wear and tiny spot on the back cover.

Távozik az Index

Ezt az oldalt olvastam rendszeresen. Ezt olvasta a balos “libnyák”, fideszes, nyugdíjas, fiatal, öreg.

“Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre.”

https://index.hu/szolgalati-kozlemeny/2020/07/24/index_lapvezetes_tavozas_dull_szabolcs_munk_veronika_toth_szenesi_attila_haasz_janos_bodolai_laszlo/

Háttér info:
“Bodolai szerint folyamatosan szivárogtattak a versenytársaknak”

„Bodolai ezt követően azt állítja, hogy befutott több olyan infó, hogy Dull Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása.”

https://media1.hu/2020/07/25/az-index-hu-elnoke-szerint-dull-szabolcs-ellen-kulfoldon-rendorsegi-eljaras-indult-volna-amiert-a-versenytars-kezere-jatszott-belso-informaciokat-es-kozremukodott-a-lap-szetvereseben/

Kullancs elleni találmány!

forrás: Facebook hírfolyam

 

Két magyar biológus talált egy olyan rovarpatogén gombafajt, melyet vizes oldatban kifecskendezve, kizárólag a kullancsokat hatástalanítják!
Legalább tíz éve kísérletezték ki, hatásos, de mégsem gyártjuk, nem támogatott – nyilván a gyógyszergyáraknak nem érdekük! Semmiféle
vegyszert nem tartalmazó és így környezeti kárt sem okozó kullancsirtó szert hozott létre két magyar kutató:
Dr. Bratek Zoltán és Dr. Bózsik Béla Pál
már csak gyártóra vár, hogy minél előbb forgalomba kerüljön a
kullancs elleni szer, amellyel egész erdőket, üdülőhelyeket lehet majd
mentesíteni a veszélyes parazitáktól. Először laboratóriumban vizsgáltak különféle patogén gombákat, hogy azok milyen hatással vannak a rovarokra, majd izolálták azokat a gombákat, amelyek a kullancsokat pusztítják el. Legnagyobb meglepetésükre ezek egy-két hé t alatt végeztek a parazitákkal. A kutatók által létrehozott szer legnagyobb előnye, hogy nem okoz kárt a környezetben. A ma is alkalmazott rovarirtó szerek között viszont találhatók olyan fajták, amelyek nem csak a kártevőket pusztítják el, hanem olyan rovarokat is, amelyek a tápláléklánc fontos ”alapkövei”, és irtásuk más állatfajok – például egyes halfajok – pusztulásához vezethet – mondta Bratek Zoltán, és hozzátette, hogy ezért is tiltottak be az utóbbi időben több rovarirtó szert.
A patogén gombákat tartalmazó rovarirtó szereket külföldön már
alkalmazzák, például Angliában, Franciaországban krumplibogarak, sáskák, levéltetvek ellen védekeznek ily módon. Amerikában pedig már elkészült a kullancs elleni irtószer is, s a hipermarketekben bárki megveheti, de az csak az Amerikában elterjedt kullancsfajták ellen hatékony. Még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen, és hány fajta kullancs található Magyarországon, mert a zoológiai kutatások még hiányosak, bár jelenleg is folynak – mondta el a kutató.
Dr. Bratek Zoltán szerint, ha megfelelő gyártót találnak, akkor a szert
parkokban, turista útvonalakon, táborokban, és nyaralóhelyeken is lehet
majd alkalmazni, hiszen nem lesz káros hatással a környezetre, csak a
kullancsokra. (2007-es hír azóta a – itthon természetesen – néma csönd…)
http://www.mfor.hu/cikkek/Kulfoldon_is_kapos_lehet_a_magyar_kullancsgyilkos_gomba.html
Bratek Zoltán: Biológiai védekezés kullancsok ellen
Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai TanszékSzámos
olyan gombafaj, úgynevezett rovarpatogén gomba létezik, amelyik
rovarokat pusztít el, olykor járványszerűen. A tíz éve zajló kutatások
során, ilyen rovarpatogén gombák felhasználásával, sikerült
kialakítanunk egy olyan technológiát, amellyel lehetséges különböző
kullancspopulációkat 7-14 nap alatt kiirtani vagy jelentősen gyéríteni
az élőhelyükön – anélkül, hogy a környezetben kárt okoznánk, hiszen az irtás csak kullancsokat pusztító gombafajjal történik. A már kihirdetett magyar szabadalom és a megkért európai szabadalmi oltalom egy egész „hatóanyagcsaládra” érvényes: különféle élőhelyekre és kullancsfajokra különféle termékek készíthetők. További kutatások folynak az ártalmatlanság tesztelésére, a formulázás, tárolhatóság fejlesztésére. Az eddigi eredmények hasznosításához és a további kutatásokhoz még keressük a megfelelő szakmai befektetőt. Az eljárás ugyanakkor alapot adhat a más rovarok (pl. levéltetvek, szúnyogok) elleni biológiai
védekezés sikeres kialakítására. Elhatároztam, hogy elindítok egy mozgalmat annak érdekében, hogy ezt a találmányt
végre használhassuk, és ne legyen rémálom és rettegés a gyerekek
osztálykirándulása vagy a családi hétvége a hegyekben, vagy csak egy visegrádi túra… Nem tudom, mi lenne a módja, hogy erre olyanok is felfigyeljenek, akik tenni is tudnak. A hatóságok gondolom, már tudnak róla, ők viszont tenni nem akarnak. Az EU ismereteim szerint tiltja a kullancsirtást.
Arra gondoltam, hogy ahogy az akácot is megvédte a közvélemény és az internet ereje, miért ne tehetnénk ugyanezt a kullancsirtó magyar szabadalommal.
Kérlek Titeket, hogy aki szintén nem szeretne a kullancs elleni oltásokra, és a szerencsére hagyatkozni – az segítsen,
hogy valami módon ebből ÜGY legyen, amit nem lehet asztal alá söpörni, hanem színt kelljen vallani, hogy miért nem történik semmi, ennek alkalmazására. Ha közben kiderült, hogy nem jó a szer, azt is jó lenne tudni, de ha már bejegyzésre került, akkor, gondolom, jónak ítélték…
Nekem van ismerősöm, aki teljesen mozgás és beszédképtelen már egy későn felismert kullancscsípés következtében. Nem szeretném megvárni, míg közelebbről is érintve leszünk hasonló módon, segítsetek, hogy kiderüljön az igazság erről a szerről, és esetleg gyártót is találhassanak hozzá.

 

 

A gyönyörű szép, sikeres Rogán Cecilia boldogságán a szegény, sikertelen emberek irigykednek

“Rogantonyiparasztgyerek letelepedési kotvenybizniszebol és belvárosi ingatlanmutyikbol meggazdagodott cecilkenek sok boldogságot kivanunk,mi adófizetők.”

“Demilyenfura, hogy nincs köztetek egy kimondottan ronda nő sem… Csóri Tónikát azért most őszintén sajnálom, helikopterezhet otthon, egyedül.”