Logiscool info

Breuer Anita négy évvel ezelőtt keresett programozói tanfolyamot lányának, hátha ott elsajátíthatja, amit a közoktatásban nem: a digitális írástudást. De nem talált, ezért maga alapított egyet – ez lett a Logiscool, amely egy globális problémára, az üres programozói állások feltöltésére kínál megoldást.

A franchise partnereknek hozzáférést biztosítanak a központi programokhoz, így minden egyes oktatóval online kapcsolatot tartanak, akik nagy része egyetemista diák. “Ötvenes, megszomorodott informatika tanárokkal nem tudnánk olyan lendületes és szórakoztató órákat tartani, amelyek lekötik a gyerekek figyelmét” – mondta Breuer, aki azt is elárulta, hogy van olyan oktatójuk, aki tanulóként kezdett náluk.

A gyerekek nem írják a programokat, hanem pici színes blokkokból építkeznek. A blokkok mellett párhuzamosan a kódszöveg is megjelenik, így látják, valójában mit kell beírni a kívánt mozgás eléréséhez. Magyarul nem kódolni tanulnak, hanem egy idő után egyszerűen megjegyzik, mit kell beírni” – mutatta be a cég által fejlesztett program, a Scoolcode előnyeit Csitári Gyula, a cég másik alapítója, Breuer férje. A programnyelveket ismerőknek a Scoolcode-ot úgy definiálja, hogy az “egy majdnem Javascript.

http://www.portfolio.hu/vallalatok/milliardos_uzlet_lett_a_magyar_programozo_suli_het_orszagban_allnak_sorba_a_szulok.1.261743.html

élményalapú programozás, átalakított Scratch kód

https://www.logiscool.com/hu/scoolcode?fref=gc&dti=408156912634809

Facebook: Programozók > Logischool kommentek: https://www.facebook.com/groups/408156912634809/?multi_permalinks=1383077231809434&notif_t=group_highlights&notif_id=1504858588181969

Blogbook : PHP | Javascript | Laravel | Corcel | CodeIgniter | VueJs | ReactJs | WordPress