Ötven éves évforduló

Ötven éves évforduló nagy idő a KFT életében. A cég alapításának ötvenedik születésnapját ünnepelték,
a tulajdonosok bőkezűen megrakott svédasztallal készültek: lazac, marhasült, rántott hús, saláták, édes és sós sütemények, drága borok, pezsgő, székenként töltőállomások az okos eszközöknek, elviteles edények azoknak, akiknek még maradt az adagból és haza szeretnék vinni a maradékot.
2050-től a jóminőségű élelmiszert már nagyon megbecsülték az emberek.

A meghívottak között ott volt az öreg Zsolt2 programozó is.
Már nagyon a saját világában élt, elgondolkozva, mosolyogva figyelte, hogy az MI robotok gyorsan, jobban dolgozotak nála.
Új feladatokat már nem bízták meg, a programozó régi robotokat tartott karban a Cix-et, ami a KFT kezdete óta létezett valamilyen formában, illetve Gabix, Bandix, Donix robotokat, akik a KFT volt munkatársainak ismereteivel lettek feltöltve.

Zsolt2 megérkezett az ünnepségre, az emberek közül már nem sokat ismert.
Az indiaiak angolját nehezen értette, kínaiakkal szeretett beszélgetni, de nehezen tudta megkülönböztetni az arcvonásukat.
Zsolt2 öreg korára már nagyon távollátó volt, csak két méterről tudja jól látni a másik embert, ez kissé kényelmetlen volt a kommunikáció során.

Zsolt 2 hetek óta nem evett rendesen.
Kis fizetésének egy részét furcsa találmányaira költötte, amit titokban szerelgetett otthonában.
Az utóbbi napokban már csak száraz kenyeret, ehető zöldeket, citromfüvet rágcsált, vizet ivott rá, hogy elvegye az éhségérzetét.
Mikor az öreg programozó terembe lépve megcsapta a sültek illata.
Gyomra összerándult, a nyála azonnal összefutott a szájában.
Korgott a hasa, senki nem vette észre a tömegben. Elegáns ruhás emberek poharaztak, cseverésztek, felszolgáló robotok sürögtek, de ő nem törődött velük.
Egyetlen célja volt: enni.

Zsolt2 odament az asztalhoz, és remegő kézzel halmozta tele a tányérját. Egyik kezében kenyér, másikban sült hús. Rágott és nyelt. A zsír csorgott az állán, ujjai maszatosak lettek, de nem törődött vele. Nagy kortyokban itta a pezsgőt és bort.
A felszolgáló robotok már nem álltak meg mellette, programjuk érzékelte, hogy Zsolt2 már túl sokat fogyasztott.

Részeg volt mások tányérjai felé nyúlkált, az emberek elhúzódtak tőle.
Ekkor megjelent Cix, Gabix, Bandix, Donix, a 4 robot, amiket még ő programozott, és az üres elviteles edényeket gyorsan megpakolták élelemmel, majd a programozónak adták, mielőtt a felszolgáló robotok reagálni tudtak volna.
Zsolt2 elmosolyodott a robotok kedvességén. Újra energikusnak, fiatalnak érezte magát.
A kedvencemet játszátok barátaim!-mondta.
Erre a négy robot a Sex Pistols zenekar tagjainak profilját töltötték magukra és azután Sid, Rotten, Jones és Cook szerepében ugrálva, nevetve játszották beépített hangszereiken a Pretty Vacant számot, az a robot, akinek a Rotten szerepe jutott, kicsit gépi hangon, mivel nagyobb hangszórót nem lehetett a robotba szerelni, de nagyon jól énekelt.
Ilyen hangulatban távozott Zsolt2 és a négy robot a rendezvényről.
A kínaiak kuncogtak, az indiaik a saját településük hagyományos népi táncukat járták a Sex Pistols távolodó hangjára.
Másnap még beszéltek erről a munkahelyen, de azután ez is feledésbe merült.
A sivatagi homok lassan elérte a KFT telephelyét is.

Utóirat: Cix, Gabix, Bandix, Donix robotnevek kezdőbetűi: C, G, B, D jó kis punkos gitár akkordok lehetnek.

################################

Heti beszámoló

2025. február 1. Dehogyis, 2225 van. Nézem a csillagokat.
A héten 5, 25 és 225 éves vezérlőrendszerek kódját javítottam.
Űrhajóm, a Navigátor, ha valahol zajt ad ki, kattog, már tudom, mi lesz a következő heti feladatom.
Most egyedül vagyok, pedig induláskor még egy népes, fiatal, vidám csapat tagja voltam.
Az űrhajóval árut szállítottunk a bolygókon létesült települések között, néha csatákat is kellett vívnunk a kalózok, konkurens vállalatok ellen.
Időközben elfogytak a társak. Elestek a harcban, valamelyik kikötőben kiszálltak, nem folytatták az utat, vagy az űr nyelte el őket egy javítás közben. Anya vállalatunkkal, Markovval is folyamatos vita volt a munkadíjról.
Erre az utolsó útra már egyedül indultam. Tíz éve úton vagyok egy távoli cél felé.
A szállítmányom néhány régi könyv.
Egy robotot építek, Abakusznak neveztem el. Minden ismeretemet átadom neki, mesterséges intelligencia-modelleket telepítek a számítógépére.
Én az Út vagyok. Lehet, hogy már csak Abakusz ér a távoli célba.
Egyetlen személyes tárgyamat, egy mosolygós kis Buddha-szobrot forgatom a kezemben.
Ő csak ült a Bódhifa alatt. De ki vagyok én?
Minden tudásomat, dilemmámat és kétségemet Abakusznak adom, rátöltöm az adattárolójára. Akkor ki vagyok én?
Ha a fejemben felbukkan egy gondolat, továbbítom Abakusznak.
Lassan elcsendesedik minden.
Tartok a végtelen felé, az üres, mégis mindent magába foglaló Űrbe.

################################

Egy szürke februári délelőtt

Egy szürke februári délelőtt, úgy 20 éve, teljes gőzzel dolgoztam egy komoly ügyfél weboldalán.
Fontos projekt volt, egy híres ingatlankezelő cég online megjelenése, szóval minden pixelnek, adatnak tökéletesnek kellett lennie.
Az utolsó simításokat végeztem, képek frissített könyvtárát töltöttem fel az utolsó pillanatban a meghirdetett megjelenés előtt.
Büszkén elküldtem az ügyfélnek a linket, majd hátradőltem egy csésze teával.
Nem telt el tíz perc, amikor megcsörrent a telefonom.
A kapcsolattartó ügyintéző hölgy zaklatottan kérdezte:
„Ez valami vicc?” Értetlenül ránéztem a weboldalra, és majdnem kiköptem a teámat.
A nyitóoldalon egy táncoló MC Hammer gif villogott, a komoly bemutatkozó szöveg mellett Beavis és Butthead vihogott, és az egyik menü ikon helyén Super Mario ugrált egy csillagért.
Döbbenten bámultam a képernyőt.
Ekkor ugrott be, hogy egy teszt könyvtár képeit töltöttem fel az éles szerver oldalra – ami amúgy poénból pakoltam tele régi retró GeoCities ikonokkal. (A képeknél akkoriban számozást használtam és GIF formátumban voltak ami lehetett álló, de animációs is.)
Fáradt voltam, ellenőrzéskor csak saját gépemet néztem, amin a jó állapot volt.
Rémülten próbáltam javítani az oldalt, de ekkor már több ügyfél látta.
Néhány perc múlva jött egy újabb hívás.
A főnökük nevetett a telefonban: „Ez óriási, a nap fénypontja! Jól felpörgött az oldal látogatottsága.”
Végül sikerült visszaállítani a helyes képeket, de a legendás „MC Hammer-es ingatlankezelő cég” történetéről sokáig beszéltek még.