Futás info

Elfutott a korosztályos bajnok – Ötvös Ferenc (1927-2015)

88 megélt évéből az utolsó 30 futással telt, elég későn, 56 évesen kezdett egyáltalán neki. Eredeti szakmája festő-mázoló volt, később raktárosként dolgozott.
Fiatalon egyáltalán nem sportolt, ötven éves kora elmúltával érszűkülettel bajlódott, és akkor úgy határozott, meggyógyítja saját magát. Valahol olvasott egy természetes csodaszerről, és kipróbálta az almaecetes, mézes keveréket, és emellett elkezdett futni. Néhány száz métertől egy év alatt jutott el a maratonig.
1984-ben 3 óra 3 perccel debütált a maratoni távon, majd rendszeresen futotta a 42 kilométert. Még hatvanegy évesen is gyorsult, élete legjobb, 2:41-es idejére a sokkal fiatalabbak is büszkék lennének. A maratonnál hosszabb távokon is gyors maradt, a veitsch-i hegyimaraton 54 kilométerét korosztályában senki sem futotta gyorsabban, és valószínűleg sokáig nem is fogja!
Félszáz maratonja mellett legalább ugyanannyi országos bajnokságot is nyert más távokon, sőt külföldön is sorra verte kortársait. Az 1990-es Berlin Maratonon a 60-65 éves 344 résztvevő közül – nem tévedés, ennyien voltak a Senior IV-es kategóriában! – 3 órás idejével lett első.
Jó eredményeit akaraterejének és szorgalmának köszönhette, jó egészségét pedig különleges étrendjének. Elsősorban müzlit evett, állati eredetű táplálékot szinte egyáltalán nem fogyasztott, kivéve friss, valódi tejet. Hetvenhét évesen még mindig négy óra alatt tudta le a maratont, és nyolcvan évesen 4:40:46-os idejével megdöntötte Monori-Kovács Jenő 4:49-es korosztályos rekordját.

https://www.futanet.hu/cikk/elfutott-a-korosztalyos-bajnok-otvos-ferenc-1927-2015

A GUMICSIZMÁS FUTÓ MEGALÁZTA A PROFIKAT, AMIKOR BIRKÁK HELYETT EMBEREKKEL VERSENYZETT
https://divany.hu/vilagom/gumicsizmas-futo/

Cliff Young

Futócipőben a testi-lelki harmóniáért https://7koznapi.blog.hu/2019/01/02/futocipoben_a_testi-lelki_harmoniart

Blogbook : PHP | Javascript | Laravel | Corcel | CodeIgniter | VueJs | ReactJs | WordPress